Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója elmondta, hogy egy már folyamatban lévő szülés miatt futott be segélyhívás Kerepesről a mentőszolgálat budapesti mentésirányító központjába. A hívást fogadó mentőtiszt a helyszínre küldött egy esetkocsit, majd további helyzetjelentést kért a szülő nő egy helyszínen tartózkodó rokonától.
A kismamának szinte folyamatos fájásai voltak, a magzatvíz is elfolyt, már csak pillanatok voltak hátra a baba megszületéséig. A helyzet felmérése után a mentőtiszt a protokollnak megfelelően haladt előre - telefonon keresztül - a szülés vezetésében, amikor kiderült, hogy a magzat farfekvéses, ezért újabb kihívás elé került mind a szülést vezető rokon, mind pedig a vonal túloldalán segédkező mentőtiszt.
A szülés befejezéséhez "speciális műfogások alkalmazására volt szükség, amit a tapasztalt egészségügyi dolgozónak köszönhetően sikeresen alkalmaztak. A folyamatos kapcsolattartásnak, a mentésirányító felkészültségének és a rokon lélekjelenlétének köszönhetően sikerült szakszerűen levezetni a szülést. A mintegy tíz perc alatt megérkező mentőautó személyzetének már csak az újszülött kislány és az anya ellátásáról, kórházba szállításáról kellett gondoskodnia.