Ugrás a tartalomra

Minden egyetemnek megvan a kancellárja

Létrehozva
Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere nyáron 29 pályázatot írt ki az egyetemi kancellári posztokra, ám ebből csak 21 volt eredményes. A maradék helyekre november elején hirdettek pályázatot.

A pályázókat egy bizottság hallgatta meg, majd tájékoztatták véleményükről az emberi erőforrások miniszterét. Végül a miniszterelnök, a miniszter javaslatai alapján hozott döntést a kancellárok személyével kapcsolatban – áll a minisztérium közleményében.

Az EMMI kihirdette a maradék nyolc kancellári pályázat eredményét:

 

Eötvös Loránd Tudományegyetem - dr. Scheuer Gyula

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - dr. Kupper András

Színház- és Filmművészeti Egyetem - dr. Papp Csilla

Pannon Egyetem, Veszprém - dr. Kovács Gyula

Szegedi Tudományegyetem - Devecz Miklós

Pécsi Tudományegyetem - Jenei Zoltán

Eötvös József Főiskola, Baja - dr. Bohátka Gergely

Kecskeméti Főiskola - Hegmanné Nemes Sára