Ugrás a tartalomra

Utolsó roham a boltokban

Létrehozva
Hatalmas a tömeg a bevásárló központokban és a boltokban Miskolcon. Mindenki az ünnep előtti utolsó bevásárlást intézi. Sokan hagyták az utolsó pillanatokra az ajándékvásárlást, így a legtöbb nagyáruház környékén még parkolni is nehézkes.

karacsonyi_forgatag_141223ml_4.jpg

Nagy a tömeg a Búza téri Árucsarnokban, tíz százalékkal nagyobb az adventi forgalom, mint tavaly Papczun Ernő boltvezető szerint most van az igazi roham, általában a szentestét megelőző két nap során van a legnagyobb forgalom. Húsért, kenyérért, tejért, tehát a napi cikkekért még az utolsó pillanatokban is sokan jönnek.

Az egyik vásárló, Vargáné Szele Éva a Miskolc Televíziónak elmondta, ez már az utolsó vásárlói „kör”. Egy kis gombáért és gyümölcsért jött, egyébként mindent bevásárolt, várja a családot.

karacsonyi_forgatag_141223ml_2.jpg

A hipermarketek körül hatalmas a kocsisor, itt nem csupán élelmiszert vesznek az emberek az utolsó napokban, vannak, akik az ajándékokkal is elmaradtak. Az áruházak akciói folyamatosan további vásárlásra csábítanak. - A nagyobb dolgokat megvettem már ezelőtt egy hónappal, most csak apróságokért jöttem, de ahogy szétnézek, annyi akció van, hogy veszek még ajándékokat – nyilatkozta Szendrei Mihályné.

karacsonyi_forgatag_141223ml_3.jpg

Fotó: Mocsári L.

A legtöbb nagyáruház meghosszabbított nyitva tartással készül az ünnepek előtti utolsó rohamra. 24-én délben szinte minden bezár.