Mind a négy gyertya ég az adventi koszorún. A várakozás 24-én éjszaka véget ér. A 4. század óta Szenteste Jézus Krisztus születését ünnepli az egész keresztény világ. A várakozást jelképező adventi koszorú készítése mellett, a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik még a Szent Család járás, az éjféli mise és a böjt is. 24. a várakozás napja, 25-én pedig krisztus születését ünnepeljük.
Papp András, a Miskolc-Belvárosi Görög Katolikus Egyházközség parókusa elmondta, ősi keresztény hagyomány, hogy maga a liturgikus nap nem 00:00 perckor kezdődött, hanem az esthajnalcsillag feljöttekor, tehát előző este az ünnep tárgyát vetítette elő.
– A Szenteste még inkább ezt az ünnepet idézi elénk, hiszen az az éjszaka, amikor a betlehemi jászolban ott feküdt az Isten fia. Őt várjuk, és a családok ezt az ünnepet együtt töltve tudják megérezni – mondta.
Ez a keresztény ünnep Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe. Feldíszített karácsonyfa, ajándékok és ünnepi menü – a karácsony egyben a legnagyobb családi ünnep. Annak ellenére, hogy egy hagyományos vallási ünnep, sok nem-keresztény ember ünnepli világszerte a szeretet ünnepeként.