A báli szezon eseményei közül is ezáltal emelkedik ki, hiszen vendégei között üdvözölheti a hazai borászközösség elitjét, és itt adják át a pénzjutalommal járó Gál Tibor Emlékdíjat is. Az ötfogásos báli menüt hozzá illő válogatott borok kísérik, és a vacsorát követően további negyven tétel megkóstolására nyílik lehetősége a vendégeknek. Az eseménynek 2015. február 21-én az Intercontinental Budapest ad otthont.

Az eseményt szervező Winelovers csoport úgy állította össze a menüt kísérő borsort, hogy megjelenítse azokat a főbb bortípusokat, amelyek bemutatják a hazai borkultúra sokszínűségét. Így kerül a poharakba tradicionális készítésű pezsgő, olaszrizling, furmint, kékfrankos, vörös házasítás és tokaji aszú. 2015-ben a bál vendégbora a kadarka lesz.
Az idei borsorban megtalálható lesz a Garamvári Szőlőbirtok – Vincent Tokaji Furmint Brut is. A tradicionális készítésű pezsgő alapanyaga a Tokaji borvidékről származó furmint. A 2011-es évjáratú bort huszonnyolc hónapig érlelték seprőn. A frissen degorzsált tétel a budafoki pezsgőpincészetben született meg, amelyet az 1897-es alapítású Palugyai pincében hozott létre a Garamvári család.

A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – 2013-as Cirkáló Olaszrizlingjének szőlőalapanyaga a délnyugati fekvésű Csirip-tetőről, egy új telepítésű ültetvényről származik. A bort első töltésű, közepes égetettségű, zempléni tölgyből készített hordóban érlelték finomseprőn tartva január végéig. A bor neve onnan ered, hogy a Bujdosó fivérek a 70-es Pannónia Cirkálón vitorláztak.
Szent Tamás szintén 2013-as Mád Furmintja a pincészet Mád sorozatának első tagja volt, melynek célja, hogy a borvidék egyik legfontosabb szőlőfajtájára jellemző szerkezet és aromatika mellett megjelenítse a település határában húzódó ültetvények ásványos karakterét. A bort a letisztult végeredmény elérése érdekében acéltartályban erjesztették.

A Disznókő 2006-os Tokaji Aszú 5 Puttonyos Tokaj Aszú szerte az országban kiemelkedőnek számított. A Disznókő Szőlőbirtok gyönyörű indián nyárról és napsütéses őszről számol be, amely lehetővé tette számukra a kifogástalan aszúszemek begyűjtését.