Ugrás a tartalomra

Hétfőtől vásárolható az éves parkoló bérlet

Létrehozva
Hétfőtől lehet megváltani az egész évre szóló parkoló bérleteket Miskolcon. Az árak és a bérletkategóriák nem változnak jövőre sem. A bérleteket a tavalyi helyszíneken lehet megvásárolni, de ezek mellett az új mélygarázsban is lehet majd matricát váltani.

parkolohaz-110623ml3.jpg

- A tavalyi évben nagy sikert aratott, hogy késő estig biztosítottuk a bérletvásárlást az Európa téri mélygarázsnál. 14 órától 22 óráig lehetett megvenni a bérleteket. Ezt továbbra is biztosítani fogjuk, illetve ötödik helyszínként a Patak utcai mélygarázsban lehet majd bérletet vásárolni – mondta el a Miskolc Televíziónak Perecsenyi Attila, a Régió Park Miskolc Kft. ügyvezető igazgatója