Azok a turisták, akik a karácsonyi ünnepekre érkeztek Miskolcra, már elhagyták a szállodát, de sokan érkeznek helyükre, hiszen szilveszterkor rendezvény lesz a legtöbb hotelben.
– Hál istennek a szilveszter éjszakánk is mondhatjuk, hogy szinte teltházas, 90-95%-on állunk. A szilveszteri mulatságra pedig, amit a szálloda évről évre, hagyományosan megrendez, az utolsó jegy is elkelt – mondja Poncsák Pál, a City Hotel Miskolc és Drót Bisztró Étterem értékesítési managere.
A hotelek jó része wellness szolgáltatással is várja a vendégeket. Ma már ez is fontos szempont a hotel kiválasztásánál. Szauna, medence, dögönyöző. A kényelem mellett pedig fontos a helyszín és a programok.
A szilveszteri program Lillafüreden idén is a hagyományoknak megfelelő lesz. A wellness-szolgáltatások és az impozáns épület mellett ez jelenti a legnagyobb vonzerőt.
– Természetesen készültünk programokkal mind a karácsony, mind a szilveszter tekintetében. Zenés programokról, zenés eseményekről, hajnalig tartó zenés mulatságról van szó. Hagyományőrző programunk is van: január 1-én a délutáni, erdei kisvonatozás, itt Lillafüreden, aminek az utómozzanata a Palotaszállóban egy malacsütés, újévi borozgatás, illetve pálinkázás – számolt be a lehetőségekről Száva Zsuzsanna, a Hungest Hotel Palota értékesítési vezetője.
A hotelek, szállodák jó része szinte teljesen tele van az év végén, így csupán a pénteki szabadnapról kell gondoskodnia annak, aki az év utolsó hetét pihenéssel töltené.