Minderről Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő beszélt, amikor szilveszteri látogatást tett Pilisborosjenő, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Solymár és Budaörs önállóan beavatkozó egyesületeinél – tudósított a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján. Év végi köszöntőjében a tábornok emlékeztetett arra, hogy Magyarország mentő tűzvédelmének fontos elemét képezi a közel hatszáz önkéntes tűzoltó egyesület, és azok közül is az a csaknem ötszáz, amelyik szorosan együttműködik a hivatásos katasztrófavédelmi szervezettel.
Az önkéntesek munkájukkal nagyban hozzájárulnak településük, közvetlen környezetük biztonságához. Helyismeretüknek és elhivatottságuknak köszönhetően nemcsak a tűzesetek és műszaki mentések felszámolásában működnek közre, hanem az élet más feladataiban is szerepet vállalnak. A rendkívüli hidegben segítenek az arra rászorulóknak, figyelnek a településen élőkre, adott esetben a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak az idős és beteg emberek ellátásáról.
A készenlétet vállaló beavatkozó egyesületek tevékenysége még kiemelkedőbb, fogalmazott a főfelügyelő, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Pilisi-medence öt településén és a Budaörsön működő önkéntes tűzoltóságok kétszázhúsz eseményből száznégyet önállóan számoltak fel eddigi tevékenységük során.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektet az egyesületek szakmai segítésére, anyagi támogatására, ami központi költségvetésből valósul meg. A támogatás mértéke a korábbi években biztosított 120 millió forintos pályázati keretösszegről tavaly 220 millióra emelkedett, az idén pedig már 300 millió forint állt a rendelkezésre. Egy képviselői indítvány alapján 2015-ben 500 millió forint támogatásban részesül az önkéntes tűzoltás és mentőszervezeti tevékenység.
Bérczi László hangsúlyozta, a főigazgatóság egyik fő célja a jövőben is az önkéntes tűzoltó egyesületek folyamatos segítése, támogatása, munkájuk minél magasabb színvonalra emelése. Jelenleg a tizenkét önálló beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesület jól működik, munkájukkal tovább javítják a mentő tűzvédelem diszlokációját, növelik az állampolgárok biztonságát. Jövőre várhatóan további húsz egyesület kapja meg az önálló beavatkozás lehetőségét.