Ugrás a tartalomra

A jégen tartózkodás nem biztonságos!

Létrehozva
Az elmúlt napok hideg időjárásának köszönhetően megindult a természetes vizek jegesedése, azonban a jelenlegi jég még nem alkalmas a sportolásra, terhelhetősége minimális – figyelmeztet a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A jégen tartózkodással összefüggő balesetek elkerülése érdekében az alábbi fontos tudnivalókra hívja fel a figyelmet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság:

A jégre lépés előtt minden esetben vizsgáljuk meg annak minőségét. A legbiztonságosabb a jól átlátszó, homogén állapotú jég, amelynek legalább 8-10 cm vastagságúnak kell lenni ahhoz, hogy biztonsággal ráléphessünk, sporttevékenységet folytassunk rajta! Legbiztonságosabb, ha megvárjuk, míg a jégtakaró eléri a 12 cm-t!

A part közelében a jég rendszerint vékonyabb, néha üreges, ezért könnyebben beszakad!

A jég a tavakon, folyókon nem egyforma vastagságban alakul ki, ezért ne kíséreljünk meg rajtuk átkelni!

Vastag hótakaró alatt a jég vékonyabb, mint a hómentes helyeken, ezért ezeket a részeket lehetőleg kerüljük!

Sportolásra lehetőleg olyan helyet válasszunk, ahol már korábban valaki végzett hasonló tevékenységet!

Kerüljük a folyókon kialakuló jégpáncélt, mert a teherbírása jóval kisebb, mint az álló vizeken kialakuló jégtakaróé, vastagsága akár méterenként változhat!

Beszűküléseknél az áramlatok gyengíthetik a jeget, a meleg források különösen veszélyesek, mert nem mindig hoznak létre jégmentes helyeket, hanem csak elvékonyítják a jeget, és ez nem látható!

Soha ne egyedül menjünk a jégre kikapcsolódni! Legalább ketten, optimális esetben hárman együtt sportoljunk, így tudunk egymásra figyelni, illetve egymáson segíteni baj esetén!

Lékhorgászat során használjunk biztosító kötelet, horgászat után jelöljük meg a léket, nehogy belessen valaki! A kivágott jégdarabokat helyezzük el a lék közelében, a lékbe állítsunk száraz növényi részeket például nádat, gallyat, hogy az jól látható legyen!

Jégen tartózkodáskor fontos a ruházat helyes megválasztása. Testhez simuló több rétegű, lehetőleg kis nedvszívó tulajdonságú (termo, orkán, pamut) ruhákat válasszunk, mert ezek lassabban engedik át a vizet, így ha vízbe esünk, nem nagy súllyal húznak le és lassabban hűl ki a testünk!

A jégen nyugodtan és egyenletesen lépkedünk, ha elesünk, könnyebben beszakad a jég. Síbottal vagy bottal ellenőrizzük az előttünk lévő jég vastagságát, szilárdságát!

Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ne tartózkodjunk jégen, mert baj esetén a mentési esélyeink ezzel is romlanak!

– Felhívjuk továbbá a figyelmüket, hogy a készenléti szolgálatok által üzemeltetett segélyhívó számok a nap 24 órájában rendelkezésre állnak. Amennyiben bajba kerülnek, vagy tudomásuk van arról, hogy valakinek tűzoltói segítségre van szüksége, hívják a Katasztrófavédelmet a 105-ös, vagy az egységes 112-es segélyhívó számok valamelyikén – hívja fel a figyelmet a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.