Ugrás a tartalomra

Stabilizálódott és bővült az MVSC

Létrehozva
Megtartotta évzáró, díjátadó ünnepségét az MVSC. A miskolci klub vezetése összesen 860 sportolója közül a legjobbak eredményét ismerte el. Az elnökség örömteli előrelépésnek nevezte, hogy emelkedett a szakosztályok száma.

A 2014-es esztendő eredményeit elismerő, díjátadó ünnepséget Illyés Miklós nyitotta meg. A klubelnök elmondta, hogy soha ilyen eredményes esztendőt nem zárt még az MVSC.
– Itt most a szokásoktól eltérően nem azokra a sporteredményekre gondolok, amiket elértek a versenyzőink, hanem arra, hogy egy olyan stratégiai lépést tudtunk elkezdeni az egyesület életében, ami az elkövetkező időszakban hozhatja meg, illetve reményeink szerint meg is fogja hozni gyümölcsét – mondta.

Ugyanis ma már csak az 1911-ben alakult klub nevében szerepel a vasutas szó, semmilyen más kapcsolat nincs a MÁV Zrt.-vel. A klub által használt ingatlan állami kézbe került, de állami, illetve önkormányzati támogatások is segítik a tervek szerint a zavartalan működést a jövőben.
– 2007-től vagyok az Egyesület elnöke. Mindig arról beszéltünk, hogy az MVSC nehéz helyzetben van. Nem szeretnék felelőtlen kijelentéseket tenni, de az idei év volt az, amikor gazdaságilag stabilizálódott az egyesület, és bővíteni tudtuk a szakosztályaink számát a kézilabdával. Illetve amint említettem, az állam által biztosított sportágfejlesztési programok közül, a TAO-s lehetőséget maximálisan ki tudtuk használni – fűzte hozzá Illyés Miklós.

Az utánpótlással együtt 860 sportolója van az MVSC-nek, akik 10 szakosztályban tevékenykednek. Közülük a legjobbakat ismerték el az ünnepségen. Az MVSC elnökségének tagjai adták át az elismeréseket az évzárón, ahol a klubelnök kiemelte: a 2015-ös esztendő lesz az első, amikor az állami, önkormányzati és magánszektorból érkező támogatást kizárólag a sportszakmai munkára lehet fordítani, ami komoly előrelépés lesz majd a következő esztendőben.