Ugrás a tartalomra

Befejeződött a Szent Anna templom belső felújítása

Létrehozva
Több mint 40 millió forintból festették ki a Szent Anna templomot, de a pályázati pénzből restaurálták a festményeket és az üvegablakokat, valamint a fűtést is korszerűsítették. A templom ünnepélyes átadása és megáldása áprilisban lesz.

A Szent Anna templomot tíz évvel ezelőtt kezdték felújítani. Az elmúlt években a homlokzatot, a tornyot és tetőt újították fel. A külső felújítás után a belsővel folytatták a templom korszerűsítését.

sztanna_templom_150105_fkcs_13.jpg

Mint Soltész László, a Szent Anna Egyházközség sekrestyése elmondta, korábban gázkonvektorokkal fűtöttek, de nagyon füstöltek, így a falak hamar kormossá váltak. Hozzátette, a plébános atya szorgalmazására felújították a villamosvezetékeket és leszerelték a konvektorokat. Majd bevezették a padlófűtést, kifestették a templomot, restaurálták az üvegablakokat és a falfestményeket.

sztanna_templom_150105_fkcs_9.jpg

Szarvas Péter, a Miskolci Szent Anna Plébánia plébánosa elmondta, ahogy a festés elkészült, ehhez szeretnék igazítani a templom belső képét is. Új szőnyegezést szeretnének a templom szentélyébe és a templom hajó részébe.
– Ha minden jól megy, talán egy díszes, nagy, egyedileg gyártott csillár is elkészül a templomba – fűzte hozzá a plébános.

sztanna_templom_150105_fkcs_3.jpg

Fotó: F. Kaderják Cs.

A belső felújítás több mint 40 millió forintba került. A karácsonyi miséket már a templomban tartották. Az épület megáldása és az ünnepélyes átadása áprilisban lesz.