Ugrás a tartalomra

A betlehemi jászolban pihentek meg

Létrehozva
Részeg fiatalok rongálták meg a Városház téri betlehemet. Az eset még decemberben történt, az erről készült videót a rendészet azonban csak hétfőn tette közzé. A teret egyébként 3 kamera is figyeli, a szórakozó 18-19 éves miskolci elkövetőkről így több felvétel is készült.

Három fiatal érkezik a sétálóutcán a színház felől, egyiküknél fenyőág – a felvételt térfigyelő kamera készítette egy decemberi éjszakán. Az egyik fiú többször a kirakatoknak dől, a Sötétkapuval szemben pedig a földre fekszenek. Ekkor figyeltek fel rájuk a térfigyelő központban. Az odaérkező rendész járőr találkozott velük, azt mondták, jól érzik magukat és csak szórakoznak.

Ezután továbbmentek a Városház téren felállított betlehemig. A felvételen látszik, hogy először az egyik fiú, majd egy lány is felmászik rá, mobiltelefonnal fotókat készítenek, és egy fenyőágat ráznak. 

A Miskolci Önkormányzati Rendészet felvétele

Mivel a teret 3 kamera is figyeli, a rendészek az ott történteket is látták. Mint Boros Gyula közterület-felügyelő ismertette, a fiatalok saját elmondásuk szerint jól érezték magukat, a földre is azért feküdtek, mert heccnek tartották. Később a betlehembe is ugyanezért ültek be – fűzte hozzá a közterület-felügyelő, fényképezték magukat. Ittasak nem voltak, de előtte fogyasztottak alkoholt elmondásuk szerint, mondta Boros Gyula.

A fiatalok szórakozása közben a betlehem egyik szobra megsérült. A rendészet garázdaság miatt szabálysértési eljárást kezdeményez. Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója elmondta, a figyelmezetésről a pénzbírságon át többféle szabálysértési díjtételt szabhat ki a rendőrség. Az előzményektől is függ, hogy volt-e már valamilyen elkövetésük a fiataloknak az ezelőtti időszakban. A helyszínre kiérkező közterület-felügyelő járőrök a Városház téri betlehemi jászol rongálóival szemben megtették a szükséges intézkedéseket.