Gyurkovics József miskolci méhészetben 100 méhcsalád telel. Néhány hete, a szokatlanul enyhe télben még repültek, most viszont már a kaptárakba húzódtak. A tavalyi termés akácból, napraforgóból és repcéből is gyenge, mindössze 10-15 kiló volt családonként.

- A harmadik ilyen év volt, amikor gyenge volt a méztermés a klímaváltozás az elsődleges oka, nagyon szeszélyessé vált az időjárás - mondta Gyurkovics József. A méhek viszont a kiegyenlített, tehát a mérsékelten meleg 24-28 fok közötti hőmérsékletet szeretik, illetve a növények is ekkor termelnek nektárt. Jelen pillanatban akác és vegyes virágmézt árulok, de kérésre repcét is hozok ki. Ez az egyedüli méz, ami savmentes, így aki savtúltengésben szenved, az is tudja fogyasztani.
A miskolci őstermelői piacon is árulnak méhészek. Angyal László édesapjától tanulta a méhészkedést, a méz a monoki erdőből származik. A tavalyi meleg és hideghullámok miatt ő is kevesebb mézet takarított be. Az árakat viszont szerinte ez nem befolyásolja.

- Az, hogy a tavalyi év gyengébb volt, nem nagyon mutatkozik az árakban, mert a méhészek általában úgy termelnek, hogy egy évnek a termését tárolják. Tehát ha egy évben, mint tavaly is kevés volt a méz, akkor előveszik a tavaly előttit, így a piac nem szenved hiányt - mondta Angyal László méhész.
Az átlagos hazai méztermelés évente 20-25 ezer tonna, tavaly viszont csak a fele volt. A termés jelentős részét, csaknem a felét exportálják. A méhek teljesítményének csökkenéséért a szakemberek szerint nemcsak az időjárás, hanem a mezőgazdaságban használt szerek és a méheket tizedelő betegségek is felelősek.