Az MTI-hez eljuttatott, péntek éjfélig szóló veszélyjelzés szerint megyénk mellett Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Pest megyére, valamint a fővárosra adták ki az ónos eső miatti figyelmeztetést.
Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyére, továbbá Budapestre a viharos szél miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre.
A Meteorológiai Szolgálat tájékoztatott: csütörtök késő estétől észak felől újabb csapadékzóna éri el térségünket. Ekkor átmenetileg többfelé gyenge ónos esőre lehet számítani. Nyugat felől melegszik a levegő, északkeleten viszont továbbra is havazás várható. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében öt centiméternyi friss hóréteg is kialakulhat. Péntek estétől ismét többfelé lehet eső, és az északkeleti határ közelében le is fagyhat.
Péntek hajnaltól az északnyugati és középső megyékben viharossá válik a szél. Napközben átmeneti gyenge mérséklődést követően estétől az ország északkeleti negyedén is akár 70-75 kilométer/órás széllökésekre is készülni kell.
Az országos középtávú előrejelzés szerint a hétvégén ónos esőre, havazásra is számítani lehet, de ezzel együtt melegszik is az idő. Helyenként plusz 15 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és Szolgáltató Iroda tájékoztatása szerint éjjel túlnyomóan borult lesz az ég. Főleg az éjszaka második felében egyre többfelé kezdődik havazás, majd ónos eső is előfordulhat. Reggelre általában -5 fokig csökken a hőmérséklet.
Holnap napközben többnyire erősen felhős lesz az ég. Eleinte helyenként hószállingózás, néhol ónos szitálás valószínű, majd az esti óráktól van esély egyre többfelé esőre, helyenként ónos esőre. A nyugatira forduló szél egyre többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Délutánra 3 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Melegfronti hatás van térségünkben.
A következő napokban igen változékony, gyakran szeles időre van kilátás. Több front is átvonul felettünk. Szombaton eleinte még sokfelé várható eső, néhol ónos eső, majd napközben megszűnik a csapadék, egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. A csúcshőmérséklet 5 fok fölé emelkedik. A vasárnap hajnal fagymentesnek ígérkezik, ugyanakkor napközben észak felől egy markáns hidegfront éri el a Kárpát-medencét. Hazánk nagy részén beborul az ég, és sokfelé várható eső, amelyet a déli óráktól egyre inkább havas eső, havazás vált majd fel. A szél északnyugatira fordul, helyenként viharossá fokozódik.