Pitti Katalin és Berkes János személye változatlan, Szendy Szilvi és Peller Károly, az Operettszínház két jeles művésze viszont betegség miatt kénytelen volt lemondani miskolci fellépését. Helyettük másik két kiváló előadóművész, Bódi Barbara és Kurkó József lép majd színpadra a Miskolci Szimfonikus Zenekar újévi koncertjén, január 9-én, 10-én és 11-én, a Miskolci Nemzeti Színházban.

– Ebből is látszik, hogy óriási hagyománya van Miskolcon ezeknek a koncerteknek: ritka az olyan város, ahol három újévi hangversenyt is igényel a közönség érdeklődése. Olyannyira, hogy várhatóan most is teltházas lesz mindhárom hangversenyünk – nyilatkozta Gál Tamás, a zenekar művészeti vezetője.
A műsorról elmondta, idén is igyekeztek érdekes, változatos műsort összeállítani, mindamellett neki célja volt, hogy egy kicsit a klasszikus operett felé tolják el a hangsúlyt. Ezt meg is tehetik, hiszen kiváló vendégművészek érkeznek, emelte ki.

– A korábbi évekhez képest jobban előtérbe kerül a zenekar is, több nehéz, ám vonzó művet játszanak majd. És természetesen lesz tánc, a Ködmön együttes táncosai polkával, keringővel köszöntik a közönséget. A meglepetésekről nyilván nem beszélhetek, ám azt elmondhatom: emelkedett, elegáns, igényes zenével megtöltött, sikerorientált műsorra készülünk – beszélt a részletekről.
Az estek háziasszonya Bényi Ildikó lesz, a zenekart Gál Tamás Liszt-díjas, érdemes művész vezényli.