A Mezőberény által állított akadály tűnt könnyebben vehetőnek, ugyanis a hazaiak eddig mind a kilenc mérkőzésüket elveszítették. Igaz, a miskolciak is buktak hetet. A kiruccanás végül nem hozott teljes sikert, de az ötven százalékos mérleg elfogadható.
A miskolciak Mezőberényben azt igazolták, hogy lényegesen jobbak, mint a pályaválasztó, ezt egyébként a 11 pontos különbséggel kivívott győzelem egyértelműen alá is támasztja. A MEAFC legénysége ezzel a találkozóval véget vetett negatív sorozatának, de – ahogy azt Sneider Zoltán edző elmondta –, számukra ebben az idényben egyáltalán nem az eredményesség a legfontosabb szempont. Minden találkozón a tisztes helytállás reménye és a fejlődés vágya vezérli az együttes tagjait.
A péntek esti mérkőzésen egyébként azonnal kiütközött a két együttes közötti különbség, a miskolciak magabiztosak voltak, és dobásaik egészen jó százalékban landoltak a hazai kosárban, így nem lehetett vitás, hogy melyik csapat birtokába kerülnek a bajnoki pontok.
A szombati összecsapást az első fordulóból halasztották el, most nyílt lehetőség a pótlásra. A végeredmény, vagyis a hatpontos vereség elfogadható, hiszen a viharsarki alakulat lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint a MEAFC II (eddigi három győzelme is erre enged következtetni), így utólag mégis fájlalhatják a vendégek az elszalasztott lehetőséget. Az történt ugyanis, hogy a miskolciak „beragadtak”, és az első, illetve a második negyedben tetemes hátrányt halmoztak fel. A másodikban ráadásul technikai hibák sorozatát is elkövették, így a harmadik játékrésznek úgy rugaszkodhattak neki, hogy 25 pontos mínuszban voltak a csabaiakkal szemben.
A folytatásban aztán megemberelték magukat, mindkét negyedet hozták (tizenkettő és hét ponttal), de a hátrány teljes eltüntetésére már nem maradt mozgósítható energia, illetve idő. Ebben az időszakban különösen Bende Gábor remekelt, vezérletével valósággal szárnyakat kaptak a vendégek, és ha néhány kinti dobás is a kosárban landolt volna, akár bombameglepetést is fel lehetett volna jegyezni. Kár a késői ébredésért, de így sem volt haszontalan az alföldi túra, hiszen összejött az első miskolci siker, amire a folytatásban bátrabban lehet építeni.
Eredmények:
Mezőberény – Miskolci EAFC II 73-84 (15-24, 20-19, 16-26, 22-15).
Mezőberény, NB II Keleti csoport férfi. MEAFC II: Sörlei, Horváth M., Bende, Baptiszta, Sneider. Csere: Tamás, Balogh, Murányi.
Békéscsabai KK – Miskolci EAFC II 83-77 (23-10, 27-15, 16-28, 17-24).
Békéscsaba, NB II Keleti csoport. MEAFC: Bende, Horváth M., Sörlei, Sneider, Baptiszta. Csere: Balogh, Murányi, Tamás. Edző: Sneider Zoltán.