Ugrás a tartalomra

Máig „lobogott” a Karácsonyi Gyertyaláng

Létrehozva
December 19 és január 10 között összesen 2500 adag meleg ételt, valamint ruhát osztott ki a város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. Szombaton csak a Karácsonyi Gyertyaláng programsorozat ért véget, a szegények segítése nem.

Az elmúlt év decemberében ismét útjára indította ökumenikus Karácsonyi Gyertyaláng programsorozatát – Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke fővédnökségével – a miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ).

etelosztas_150110ml_7.jpg

Fotó: Mocsári L.

Ennek keretében hátrányos helyzetű roma gyerekeknek igyekeztek emlékezetessé tenni az ünnepi időszakot játékkal, ajándékkal. Adományokat gyűjtöttek, hogy a rászoruló felnőtteken, családokon segítsenek.

– Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a segítségadás, az egymásra való odafigyelés nemcsak a szeretet ünnepén fontos, hanem egész évben. Embertársaink éppen ugyanúgy rászorulnak az adományokra, egy tányér meleg ételre, egy kedves szóra, egy mosolyra, magára a törődésre az ünnepek előtt és után is – mondta az ételosztások januárra áthúzódó idejéről Váradi Gábor, az RNÖ elnöke.

etelosztas_150110ml.jpg

A város különböző pontjain, hat alkalommal összesen 2500 adag meleg ételt nyújtottak át, utoljára január 10-én, szombaton, az Újgyőri főtéren. Az ételosztáson Kiss Gábor alpolgármester is oda állt az üst mellé, hogy személyesen adja át az ételt a város szegényeinek.