Ugrás a tartalomra

Baráthegyi sikerek: Pax, Ebu és a nemzetközi elismerés

Létrehozva
Rangos nemzetközi elismerést kapott példaértékű munkájáért a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola. Sikereik tovább szaporodtak az eltelt néhány napban – két párosuk sikerrel vizsgázott.

A Sir Brian Unwin Ösztönző Első Díj olyan egyéneket és kiemelkedő jelentőségű, lokális kezdeményezéseket támogat, amelyek pozitív hatást gyakorolnak környezetükre, reményt keltenek és inspirálók, s ezzel ösztönző energiát jelentenek.

Rob Wolters, az Európai Természetvédelmi Központ (ECNC) ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta Mezősi Tamást, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy csapatuk azért az áldozatos munkáért kapja az elismerést, amit a látássérült, vak emberekért végeznek a nekik önállóbb életet biztosító vezetőkutyák kiképzésével és látássérült gazdákhoz juttatásával.

barathegyi_pax_1501.jpg

Tóthné Kiss-Orosz Mária és Pax

Az elmúlt években az iskola szakemberei képezték ki és juttatták a legtöbb vakvezető kutyát látássérült és vak emberekhez hazánkban. És ugyanolyan intenzitással, sikerrel folytatódik a munka ebben az évben is. Január 6-án sikerrel vizsgázott Pax – a meggyilkolt vakvezető kutya, Rusty utódja – és gazdája, Tóthné Kiss-Orosz Mária, egy nappal később pedig az idei második páros, Bogdán Krisztina és okos, játékos kutyája, Ebu is levizsgázott Komlón.

barathegyi_ebu_1408.jpg

Ebu (balra) még tanulókorában, miskolci óvodásokkal  Fotó: barathegyisegitokutya.hu

A vizsgán Ebu könnyedén, természetesen vett minden akadályt. Nem hibázott sem a buszos utazásban, sem egy zsúfolt nagyáruházban, sem az utcai közlekedésben. Ezek olyan hétköznapi cselekmények, amelyekben a vakvezető kutyák pótolhatatlan támaszt nyújtanak gazdáiknak. Nem véletlenül tekinti Kriszta igazi karácsonyi ajándéknak Ebut.

Kutyák küldetéssel – az alapítvány kisfilmje

A kétéves labrador kan eztán vele lesz mindennapjaiban, hogy kísérje és segítse át olyan hétköznapi akadályokon, amelyeket egy látássérült ember nem tud másként leküzdeni. Mindebből azonban látszik, hogy hosszú idő és nehéz feladat egy vakvezető kutya kiképzése. Magyarországon a látássérült emberek alig 1 százalékát segíti ilyen jól képzett, okos állat, ezért is különösen értékes a 2006-ban alakult Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány tevékenysége.