Ugrás a tartalomra

Tesco-bezárások – kommentálás nélkül

Létrehozva
Február elejétől 13 veszteséges üzletét építi le a magyarországi Tesco áruházlánc – értesült a Magyar Nemzet.

Főként vidéki áruházat zárhatnak be, amelyek működtetése eddig veszteséget hozott a brit anyavállalatú multicégnek. A magyarországi Tesco belső köreiből kiszivárgott információk szerint az eredmények függvényében további bezárások is lehetnek idén – írja a Magyar Nemzet.

Szerkesztőségünk szerette volna megtudni, hogy miskolci áruházakat érint-e a bezárás, de a multicég nem kívánta kommentálni a sajtóban megjelenteket.

Azt maga a cég jelentette be Londonban, most csütörtökön, hogy több tucatnyi – 43 – veszteséges nagy-britanniai üzletét bezárja, számos tervezett áruház építési terveit törli, és azonnali hatállyal átfogó árleszállítást hajt végre a Tesco a gazdálkodásának teljes átalakítását célzó program kezdeti lépéseiként.

Az MTI híre szerint a szigetországban bezárandó üzletek többsége a Tesco Express márkanév alatt működő, településeken belüli kisebb vegyesbolt. A Londoni Értéktőzsdén közzétett intézkedési tervben külföldi boltbezárások terveiről nem esik szó.

Ugyanakkor a szeptemberben munkába állt új vezérigazgató, Dave Lewis, a takarékossági tervek bejelentése után befektetőknek és elemzőknek Londonban tartott, csaknem háromórás ismertetőjében a Tesco külföldi tevékenységével kapcsolatban kijelentette: a cég európai érdekeltségei előtt álló kihívások fennmaradnak, és ezek közé tartozik „a magyarországi helyzet is”, azonban erről nem bocsátkozott részletekbe. Hozzátette ugyanakkor, hogy „amíg más döntés nem születik”, a Tesco megtartja összes külföldi érdekeltségét, mert ezekre értékes eszközállományként tekint.