Komolyabb, például csontot érintő operációk végzésére nem lesz alkalmas a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) műtője, azonban nagyon fontos a kisebb sérülések gyors ellátásához, arról nem is beszélve, hogy így megkímélhetik a kutyát az utazás stresszétől.
A gála előtt azt mondta az alapítvány vezetője, hogy évek óta dolgoznak ezért, van, amit már sikerült megvalósítani az adományokból, egyszázalékos felajánlásokból. De körülbelül nyolcszázezer forint kell még a kezdő anyagkészlet megvásárlásához, és ki kell alakítani a klimatizálást is.
– Közel egymillió forint gyűlt össze a Kutyaszorítóban című gálán, tehát úgy néz ki, meglesz a műtőnk. Ahogy megkapjuk a pénzt, onnan számítva még 2-2,5 fél hónapra lesz szükségünk, hogy elvégezhessük az első beavatkozásokat – mondta el érdeklődésünkre Kisfalvi Nyina.
Márpedig gyakran kerülnek be hozzájuk sérült kutyák, különösen télen, most is több balesetes állatot ápolnak. A sötétben ugyanis mi rosszabbul látunk, és ennek sokszor az ebek isszák meg a levét. Néhány sérültnek már van gazdája, de amíg lábadoznak, nem adhatják ki, csak ha teljesen felépültek. Még mindig van a menhelyen szilveszterkor elkóborolt állat – méghozzá chippel rendelkező is.

– Szilveszter előtt felhívjuk a figyelmet, hogy a tűzijáték hangjától megijedt állatok elszökhetnek, de így is húsz kutya került be hozzánk. Hazakerülésükben sokat segített a közösségi média, hiszen ott gyorsan információt cserélhettek az elkóborolt állatot látók és a kutyájukat keresők. A chip is bebizonyította, milyen hasznos, hat kutya ezáltal került vissza gazdájához. Ugyanakkor van nálunk olyan, amiben benne van a chip, de azt nem regisztrálták, így egyáltalán nem segít. Tehát van még csiszolnivaló a rendszeren – beszélt a tapasztalatokról az alapítvány vezetője.
Pedig úgy látják, egyre inkább teret nyer a felelős állattartás. Ezt támasztják alá a két éve rendszeresen megtartott „kutyagolások” is. Tehát azok az alkalmak (minden hónap második vasárnapján), amikor bárki megsétáltathat a menhelyen lakó kutyákat.

– Lehet mínusz 10 vagy plusz 30 fok, mindig jönnek minimum 150-en, de inkább 2-300-an, hogy segítsenek átmozgatni a kutyákat. Kezdetben szinte azonos arcukat láttunk, de egyre többen jönnek újak. Nagy örömünkre családok is, akik nem vesznek azonnal egy kutyát, csak mert a gyerek éppen elérte ezt a korszakát, hanem itt vezetik be a kutyatartás rejtelmeibe, felelősségébe – mondta Kisfalvi Nyina.
Most vasárnap örökbe is adtak egy kutyát, de nem ez a jellemző, és nem is ez a legfontosabb. Hanem, hogy a kutyák megkapják azt a mozgást, amire szükségük van, a sétáltatók közül pedig sokan nem tarthatnak állatot, így mégis kapcsolatban lehetnek velük. Van is olyan lakójuk, akihez már „személy szerint” járnak. A legnagyobb eseménye azonban az volt a januári kutyagolásnak, hogy többen kifejezetten problémás állatot kértek, ami újabb nagy segítséget jelent a MÁSÁ-nak. És a kutyáknak – hiszen ez nagy előrelépést jelenthet szocializációjukban, ezáltal növelve az örökbefogadás esélyét is.