
Az év első edzésére érkező Georges Griffiths jókedvét még a ködös párás időjárás sem tudta letörni és alapvetően minden játékos remek hangulatban érkezett a felkészülés kezdetére. Tomiszláv Szivics vezetőedző rövid eligazítása után a remek őszt produkáló válogatott védő, Kádár Tamás is edzésre készülődött.

– Most benne van a pakliban, hogy ha a klub egy reális, elfogadható ajánlatot kap értem, akkor nem Diósgyőrben folytatom a pályafutásomat. Viszont most még, ahogy azt látni lehet, itt vagyok Diósgyőrben - nyilatkozta.

Veréb György edző útmutatása alapján tették dolgukat a kapusok, miközben a mezőnyjátékosok egymás közötti játékkal indították a munkát. A folytatást jelentősen befolyásolja majd, hogy távoznak-e, vagy maradnak a klubnál a DVTK válogatottjai.
– Megvárjuk, hogy mi fog történni ezzel a két játékossal, Elek Ákossal és Kádár Tomival, mennek vagy maradnak, és azután fogunk reagálni. Az a terv, hogy ne legyen sok mozgás – szögezte le Tomiszláv Szivics.

Egy korábbi bosnyák U 19-es válogatott védőjátékos mellett, egy grúz védekező középpályás vett részt próbajátékon az Andrássy utcában, ahol pénteken és szombaton fizikai felméréssel folytatódik majd a munka.