Ugrás a tartalomra

Az Avas kupáért csatáznak

Létrehozva
Hetedik alkalommal rendezi meg Miskolcon a kézilabda Avas kupát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kézilabda Szövetség. Az információ szerint január 24-én, szombaton, és 25-én, vasárnap kerül sor az eseményre, amely nemzetközi jellegű lesz.

A tornát a megyei szövetség szervezi és bonyolítja – tudtuk meg Tóth Attila főtitkártól, aki azt is elmondta, hogy az idei küzdelmekben hat együttes vesz részt. A mezőnyben ott lesz az NB I-ben szereplő Mezőkövesdi KC is, ami kedvez a hazai szurkolóknak, hiszen lesz kiért szorítani.

– Évekkel korábban azért döntöttünk az Avas kupa életre hívása mellett, hogy szűkebb pátriánkban is népszerűsítsük a sportágat, ugyanakkor versenyzési és felkészülési lehetőséget biztosítsunk a benevező csapatok számára – mondta Tóth Attila. – Természetesen a tornán a résztvevők eldöntik a sorrendet is.

Ebben az évben január 24-én és 25-én jönnek össze a csapatok, hogy megküzdjenek a minél előkelőbb helyezésekért. A szervezők már el is készítették a programot, amelyben a következő együttesek érdekeltek. A csoport: Nyírbátor, Nyíregyháza, Székesfehérvár. B csoport: Szatmárnémeti, Mezőkövesd, Vác.

A szombati program így fest. 11 óra: Mezőkövesd – Vác. 12.35: Nyíregyháza – Nyírbátor. 14.10: Vác – Szatmárnémeti. 15.45: Székesfehérvár – Nyírbátor. 17.20: Szatmárnémeti – Mezőkövesd. 18.50: Nyíregyháza – Székesfehérvár.

A vasárnapi menetrend: 10 óra: mérkőzés az 5. helyért. 11.35: mérkőzés a 3. helyért. 13.10: döntő. 14.50: eredményhirdetés.

A szervezők a hat csapatot két csoportba osztották, ahol körmérkőzéses rendszerben dől el a sorrend. Ezt követően a hatos csoportok azonos helyezettjei lejátsszák egymás ellen a helyosztó mérkőzéseket. Döntetlen esetén 1x5 perces hosszabbítás következik, majd hétméteresek döntenek (csapatonként 5-5). A játékidő 2x30 perc, tíz perc szünettel. A csoporton belül a helyezéseket a több szerzett pont dönti el, azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, a jobb gólkülönbség, majd a lőtt több gól dönti el. A győztes csapat elnyeri az Avas kupát, a második, és harmadik helyezett serleget és oklevelet kap. Lesznek különdíjak is, mégpedig a legjobb kapus, a legjobb mezőnyjátékos és a gólkirály részesül benne.

– A mérkőzéseket ebben az évben Miskolcon, a Rendészeti Szakközépiskola tornatermében rendezzük meg – adott további tájékoztatást Tóth Attila. – Az elmúlt években a megyeszékhelyen élő kézilabda barátok megkedvelték rendezvényünket, így bizonyára most is sokan lesznek kíváncsiak a mérkőzésekre.