Ugrás a tartalomra

Kétéves gyereket ütött ököllel

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája január 16-án elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy január 9-én bántalmazta élettársának előző kapcsolatából született gyermekét.

A gyermeket, aki még nincs két éves, sírása miatt felemelte és térdével combon rúgta. Ezt követően ököllel, több alkalommal megütötte a kislány lábát, hátát és fejét. A bántalmazás következtében a gyermek combcsonttörést és duzzanatos sérüléseket szenvedett.

A kiskorú testén a vizsgálatkor több, folyamatos bántalmazásból eredő sérüléseket is találtak.

A bíróság a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának veszélyére, valamint arra figyelemmel, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el a gyanúsított, február 16. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását – tájékoztatta portálunkat Csillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese.