Történelmi falak között fogadott örök hűséget egymásnak Krajz Nikolett és Lugosi Ottó. A megújult Diósgyőri várban elsőként ők pecsételhették meg szerelmüket. 100 jelentkező közül választották ki őket. A házasulandókat maga Nagy Lajos és a királyné vezette az augusztusban átadott várkápolnába. A fiatalok 11 együtt töltött év után mondták ki egymásnak a boldogító igent.

Lugosi Nikolett elmondta, azóta is boldogan élnek. „Nagyon-nagyon jól vagyunk, szeretjük egymást. A házasságot mindenkinek ajánlanám, mert szerintem egy szuper dolog, egy egészen újszerű elköteleződés. Nagyon jó dolog” – fogalmazott.
Tavaly majd 8 százalékkal többen kötötték össze életüket Miskolcon anyakönyvvezető előtt, mint 2013-ban. Miskolc ezzel ugyan 2 százalékkal elmarad az országos átlagtól, de a házasságkötések száma itt is folyamatosan nő. 2014-ben 31 párral több állt oltár elé, mint egy évvel korábban. A legtöbb nyári hétvégére már idén sem lehet időpontot kapni a házasságkötő termekbe.
Mint Riczkó Barnabásné anyakönyvi főelőadó ismertette, a jó időpontok azért lassan már el is fogynak, tulajdonképpen egy évvel lehet a házasságkötési időpont előtt bejelentkezni.
– Főleg a külső helyszínen kötendő házasságok vannak már kiosztva, illetve lefoglalták a fiatalok, de azért még vannak időpontjaink, úgyhogy lehet jönni – fűzte hozzá.
Még mindig a nyári esküvők a legnépszerűbbek, de sokan éppen a forgalmas időszak miatt, tavasszal vagy kora ősszel tartják a lakodalmat. Egyre népszerűbbek a külső helyszínen tartott esküvők, de sokan választják a Városháza megújult és impozáns házasságkötő termét.