Ugrás a tartalomra

Megpróbálta elütni a rendőröket, többször rálőttek az autóra – videóval!

Létrehozva
Menekülés közben egy rendőrt majdnem elütöttek, társát pedig elsodorták. Az egyik nyomozó több lövést adott le az elkövetők autójára.

Két zalaegerszegi körzeti megbízott január 14-én 18 óra 45 perckor egy gyanúsan lassan közlekedő külföldi rendszámú Audi A4-es típusú autóra figyelt fel; igazoltatták a benne ülő férfit, aki zavartan viselkedett, ezért előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra.

rablokra_lottrendor_1.jpg

Golyónyom az autón

A zalaegerszegi nyomozók egész éjjel keresték a betörőket és reggel hat órakor vettek észre két gyalogos férfit, akiket gyanús viselkedésük miatt igazoltattak. Az intézkedés közben figyeltek fel egy Skodára, amely a rendőrök láttán megpróbált elhajtani. Menekülés közben az egyik nyomozót autójával a fához szorította, a másik rendőrt pedig elsodorta. Ekkor a harmadik rendőr – társai és saját élete és testi épsége védelmének érdekében – több lövést adott le a menekülő autóra.

rablokra_lottrendor_2.jpg

A kilőtt kerék nem bírta sokáig

Ennek ellenére a jármű megállás nélkül továbbhajtott, végül Nagykanizsa előtt állították meg a rendőrök, a benne ülő két férfit és egy nőt elfogták. A rendőri intézkedés közben senki nem sérült meg.

Nem

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. József, K. Albert és S. Róbert kaposvári lakosok ellen, akiket őrizetbe vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.