Ugrás a tartalomra

Az Állami Népi Együttessel ünnepli a magyar kultúra napját Miskolc

Létrehozva
Fergeteges előadással várja a miskolciakat az Állami Népi Együttes csütörtök este a Művészetek Házába. A MÜHÁ-ban tartják a hivatalos városi ünnepséget a magyar kultúra napja alkalmából.

allami_nepi_egyuttes.jpg

A folklór nyelvezete inspirálta a Magyar Állami Népi Együttes női lélekről és női ösztönökről szóló előadását. A Kárpát-medence néphagyományait feldolgozó világhírű táncegyüttes a Hajnali holdhoz hasonló monumentális produkcióval érkezik Miskolcra. A magyar kultúra napján a néptáncművészet történetében először állítanak színpadra egy a Keleti-Kárpátokban, és a Kárpátalján élő népcsoportok kultúráját bemutató antológiát.

- Természetesen nemcsak felsoroljuk leltárszerűen  az ott élő népek táncait és zenéit, hanem szeretnénk, hogy azok az emberek, akik akár természetes módon ebben az urbánus világban élve eltávolodtak a hagyománytól, eltávolodtak akár ettől a történelmi vidéktől, azok is ismerjenek újra rá közös hagyományainkra - nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.

A magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, és zsidók közös hagyományai és kultúrájának nemzeti sajátosságai elevenednek majd meg táncban elbeszélve. 

Hétfőn este nyílt meg Martis Freyja kiállítása a Művészetek Házában. Az Amerikában tanult magyar fotográfus kultúra napi tárlatán különleges látásmódban élvezhető a magyar táj szépsége. Kalotaszeg gyöngyszemeit mutatja be egy másik fotókiállítás. A csaknem hatvan képet felvonultató tárlat az Ifjúsági Ház galériáján látható.

- Szombaton, január 24-én délután 3 órakor a Pódium színház érkezik hozzánk a Vuk című mesejátékkal. Ide kapcsolódik még a Jókai Anna regényéből készült Fejünk felől a tetőt című színpadi mű, amely azonban már a jövő héten, január 28-án kerül bemutatásra szintén itt, a Művészetek Házában - mondta Tallósné Novák Irén intézményvezető, aki hozátette: három év után újra megnyílt a kávézó a Házban.

A Miskolci Galériában idén is átadják a városhoz kötődő legjobb képzőművésznek járó Mazsaroff-díjat, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig pénteken az idei Miskolci Múzsa-díjat. Kölcsey Ferenc emléktáblájára a város vezetői és a társadalmi szervezetek képviselői helyeznek el koszorút január 22-én, a Magyar Kultúra Napján.