
Nem sokkal éjfél után, 0 óra 40 perc körül a 26-os számú főúton, a sajókeresztúri elágazásnál egy Miskolc felé közlekedő személygépjármű lehajtott az úttestről, majd az útmenti villanyoszlopnak ütközött. Az elsődleges adatok alapján a gépjármű vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét.
A mentők már a miskolci hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt megállapították a halál beálltát a járművet vezető 40 éves nyíregyházi férfinél. Utasa, egy 36 éves kazincbarcikai férfi a roncsba szorult, őt a tűzoltók szabadították ki, ám rajta sem tudtak segíteni, ő is életét vesztette. A kettészakadt autó darabjai egymástól tíz méterre hevernek.

A helyszíni szemle alapján megállapítást nyert, hogy a gépjármű sofőrje nem használta a biztonsági övet, továbbá vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett és ellene járművezetéstől történő eltiltás volt érvényben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja a halálos közúti közlekedési baleset körülményeit.