
Az első tíz résztvevő többsége először tűnik fel A Dalban - Dallos Bogi kivételével, aki rutinos indulónak számít, hiszen fiatal kora ellenére már harmadik dalát nevezte a versenybe, illetve Szűcs Gabi 18 év után most pályázik másodszor. A tavalyi Eurovíziós Dalfesztiválon már vállalt szerepet Tóth Vera, a nemzetközi zsűri magyarországi tagjaként.
Idén a néző ötödik zsűritagként pontozhatja a dalokat egy mobil applikáció segítségével. Érdemes előre felkészülni a produkciókból, mert egy adott számra 3 percig lehet majd leadni az értékeléseket. Az applikáció segítségével szavazni lehet majd azokra a fellépőkre, akik nem jutnak tovább a zsűri pontjai alapján. A Dal 2015. január 24-től 6 héten át látható minden szombat este az M1-en és a Duna World-ön. A döntő február 28-án lesz, ahol kiderül, hogy ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, Bécsben.