Ugrás a tartalomra

Ablonczy László író, kritikus, a miskolci könyvtárban

Létrehozva
Ablonczy László író, kritikus, a Nemzeti Színház egykori igazgatója, Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja volt a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vendége a magyar kultúra napján.

kulturanap_konyvtar_150122_fkcs_2.jpg

Ablonczy László; Fotó: F.Kaderják Cs.

Az Üzenet e-kori iskolákba című sorozathoz kapcsolódó, január 22-én, csütörtökön megrendezett könyvtári találkozón szó esett az egykori és mai iskolákról, az olvasási szokásokról, a kultúráról, a kultúraközvetítés változásairól, és természetesen nemzeti kultúránk olyan jeles személyiségeiről, akikkel együtt dolgozott, akikről írt, akikkel találkozott Ablonczy László.

Ablonczy László a Bodrogköz szívében, a Sárospatak közelében fekvő Bodroghalászon született. Az egykori pataki diák érettségi után Debrecenben folytatta tanulmányait, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–népművelés szakos hallgatója volt. Évekig különböző napi- és hetilapoknál újságíróként, szerkesztőként dolgozott, majd a Tiszatáj című folyóirat szerkesztője lett, 1991-től 1999-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. A magyar kultúra megismertetése, megmentése, népszerűsítése szempontjából jelentős időszak volt ez. A statisztikák szerint ezekben az években 8 magyar szerző 10 darabjának ősbemutatóját tartották a Nemzetiben, összességében 22 magyar író 25 műve került színpadra.

kulturanap_konyvtar_150122_fkcs_4.jpg

Ablonczy László 1999-től 2005-ig Párizsban élt, de nem szakadt meg kapcsolata a magyar kulturális élettel. Munkásságának elismeréseként 2011-ben Magyar Örökség-díjas lett, és megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.