A hepatitis A vírus a tápcsatornán keresztül jut a szervezetbe és a széklettel távozik. Ha valaki nem mos kezet, akkor a vírus fertőzhet. Tavaly 800 megbetegedést regisztráltak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ezek közül voltak egyedi esetek, de voltak olyanok is, amikor a nem megfelelő higiénés körülmények miatt egy egész család megfertőződött.
Januárban, az elmúlt három hétben Miskolcon 4, azaz négy megbetegedést regisztráltak – ezt mondta Asztalos Ágnes megyei tisztifőorvos a Miskolc Televíziónak.
Pakusza Zoltán jobbikos politikus hétfőn azt állította, hogy igenis járvány van Miskolcon. A civilben tanár önkormányzati képviselő újra elmondta, hogy Miskolcon katasztrofális a helyzet a hepatitis tekintetében és felajánlotta az önkormányzatnak szakmai segítségét a helyzet javítására.

A hepatitis A szabályos időközökben, 7-10 évente nagyobb számú megbetegedést okoz, jelentős mértékű csökkenéséhez két-három év szükséges. Oltóanyagból nincs hiány, a népegészségügyi hatóság megtette a vírus továbbterjedésének megelőzésére a szükséges intézkedéseket – közölte korábban a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének vezetője.