Ugrás a tartalomra

Dolgoznak a népviseleti kiállítás fogadásán

Létrehozva
Egy korábbi megállapodás értelmében a Herman Ottó Múzeumhoz kerül át a Látványtárban jelenleg is megtekinthető Kárpát-medence népviseletei gyűjtemény teljes kiállítási és raktári anyaga. Bár az átköltözés az eredeti tervekhez képest csúszik, mégis gőzerővel folyik az előkészítés.
Nem

Ez a gyűjtemény 280 férfi-, női és gyermek-népviseletet jelent, melyből 173 egész alakos bábura van öltöztetve, a többi a falakra installálva látható. Ehhez kapcsolódik egy kétezer darabos raktári anyag is. Olyan ruhák, amelyek nem részei a kiállításnak, de legalább olyan szépek és értékesek.

muzeum_fejlesztes_toth_arnold_150127_ja_5.jpg

Tóth Arnold mutatja, hol készül majd el az új épület. Fotó: Juhász Ákos

Ezek kiállítása, bemutatása és tárolása  külön épületet kíván. Ennek terve bekerült Miskolc 2020-ig terjedő városfejlesztési koncepciójába. A területi operatív program egyik kiemelt pontja ez a leendő építkezés, amely a múzeum mögötti udvar területén valósul majd meg. Ennek első üteme az a kiállító csarnok lesz, amely méltó körülmények között fogadhatja majd Barna György értékes gyűjteményét.

– Az épület tervei az elmúlt év végére elkészültek. Többször megjárták a műemléki tervtanácsot is, hiszen a múzeum főépülete műemlék. Immár jogerős építési engedéllyel rendelkezünk – mondta Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese.

Előkészítették a közbeszerzési eljárást is. Most az uniós pályázati források megnyitására várnak, és amint ezek elérhetővé válnak, megkezdődhet az új kiállítóház építése.