Mint ismeretes a gyanúsított január 23-án 17 óra 40 percet megelőzően csernelyi otthonában felkereste korábbi ismerősét, akit előzetes szóváltást követően olyan súlyosan bántalmazott, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. Úgy tudjuk egy csavarhúzóval szúrta nyakon.

R. Sándor 34 éves csernelyi lakost a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a bűncselekmény bejelentésétől számított 24 órán belül elfogták.
A terhelttel szemben a nyomozóhatóság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. Az eljáró nyomozási bíró a gyanúsított előzetes letartóztatását 2015. január 27-én elrendelte.