
Kádár Tamás Lengyelországba tart
A DVTK honlapja szerint a két klub mindenben megállapodott egymással, így a játékos csütörtökön orvosi vizsgálatokon vesz részt Poznanban, s ha azokon sikeresen átesik, valamint meg tud egyezni a lengyel együttessel, akkor a Lechnél folytatja pályafutását.
A 24 éves védő két éve igazolt Diósgyőrbe, azt megelőzően Angliában és Hollandiában is játszott.
A lengyel bajnokság harmadik helyén álló Lech Poznannak Kádár lesz a harmadik magyar játékosa, mivel a csapat Lovrencsics Gergőt és a szintén januárban igazolt Holman Dávidot is a soraiban tudja.