Ugrás a tartalomra

Érvényesült a papírforma

Létrehozva
Pénteken, a késő délutáni, kora esti órákban játszotta le soron következő bajnoki mérkőzését az Albrecht Miskolci VSC MVSI női röplabda együttese. A hét ponttal tizenegyedik helyen szerénykedő vasutasok a huszonegy pontos, és ezzel kilencedik Jászberény gárdáját látták vendégül.

Az előzetes esélylatolgatások során a mérleg nyelve egyértelműen az alföldiek felé billent, különösen annak tudatában, hogy a hét elején újabb légióst igazoltak, így az újonc keretében immáron négy külföldi játékos szerepel. A másik oldalon a meglehetősen sok sebből vérző zöld-fehéreknek kellett volna felborítaniuk a papírformát, nos, erre a látottak alapján nem nyílt esély. Az őszi találkozót egyébként a Jászberény saját csarnokában játszmaveszteség nélkül nyerte.

A mérkőzés hosszú és rendkívül látványos labdamenettel kezdődött, ennek a végén Kovács Edina ütötte be a pontot érő labdát. Kovács hozzá is tett még kettőt, Szabó Barbara pedig nyitott egy jót, ugyanakkor Csarkó sajnálatos módon elrontott egyet. Meglepetést keltett, hogy kétszer is rányitottak Nagy Zsanettre, és a miskolciak liberója mindkét esetben rontott. Jött egy újabb rossz hazai nyitás (5-7), szerencsére a másik oldalon is átvették ezt a receptet. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, üde színfoltot jelentett Szabó okos ejtése. A vasutasok kétpontos vezetésre tettek szert, rögvest időt is kért Deme Gábor, a vendégek edzője. Szoros volt az állás, egyik fél sem tudott jelentős előnyt kicsikarni (10-9, 13-11, 16-15), utána viszont kettővel megléptek az alföldiek (18-20). Sitkey ütését sáncolták, 20-22-nél pedig már az időkérés sem segített.

A balszerencsés körülmények között elveszített játszma alaposan kedvét szegte a miskolci játékosoknak, akik a folytatásban rengeteg hibát követtek el. Ellenfelük ugyanakkor kitűnően kovácsolt tőkét a maga számára, és valósággal lelőtte vetélytársát a pályáról. Ekkor egymást követék a rossz feladások, többször nem is értették meg egymást a miskolciak, és hiába küldte pályára Szilvásit, Kocsist, majd Kundrákot is Toma edző, halvány esély sem mutatkozott a tisztes helytállásra. A Jászberény egyre jobban belelendült, és az újoncon egyáltalán nem látszott a megilletődöttség legapróbb jele sem. A másik oldalon kínos jelenetek követték egymást, ebben az időszakban osztálykülönbség mutatkozott a két csapat között.

A harmadik játszma is csak egy ideig volt kétséges, az alföldiek a mezőnyben is jelentősen felülmúlták sokat hibázó ellenfelüket. Kovács Edinát több esetben sáncolták le, Sitkey pedig alaposan elméretezte befejező ütéseit, így nem ehetett reális esély a helytállásra. Az MVSC többször is zavart csapat benyomását keltette, üresjáratok követték egymást a játékban, a hazaiak nem tudtak mit kezdeni a bombaerős befejező ütésekkel operáló Jászberény együttesével. A találkozón elmaradt a meglepetés, érvényesült a papírforma, nyert az erősebb, jobb csapat. Az MVSC esetében viszont aggasztó, hogy eddig valamennyi tavaszi mérkőzését elveszítette a gárda, és javulásra a közeli jövőben sincs kilátás, ugyanis bombaerős ellenfelek várnak a csapatra. Legközelebb például vasárnap, Békéscsabán kellene helytállnia Toma Sándor edző gárdájának, ott viszont a legutóbbi magyar bajnok vár a zöld-fehér alakulatra.

Eredmény: Albrecht Miskolci VSC MVSI – Jászberényi RK 0-3 (-21, -13, -22). Miskolc, 100 néző, NB I női. Vezette: Csizmarik, Bodrogi. MVSC: Szabó B. (2), Kiss E. (9), Szajkó (7), Kovács E. (12), Csarkó (2), Sitkey (6). Csere: Nagy Zs. (liberó), Szilvási, Kocsis, Kundrák. Edző: Toma Sándor.

Toma Sándor: - A Jászberény nagyon akarta a sikert, kellett nekik mindhárom pont. Sajnálom, hogy az első játszma hajrájában egy állásnál beragadtunk, és megadtuk azt a lehetőséget, hogy ellenfelünk magára találjon. A végén stabilabban játszottak, de ennél mi is többre vagyunk képesek.