Ugrás a tartalomra

Miskolcon is vitáznak az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról

Létrehozva
Aláírásgyűjtésbe kezd Miskolcon is a DK. A párt azt szeretné, ha népszavazást tartanának a vasárnapi nyitva tartásról. A KDNP miskolci elnöke úgy reagált: az unióban nem példa nélküli, hogy egyes üzletek nem nyithatnak ki vasárnap és javaslatukkal a kereskedelemben dolgozók érdekeit védik.

Mint ismert, a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény március 15-én lép életbe. A Demokratikus Koalíció már korábban szeretett volna népszavazást kiíratni a kérdésben, ám ezt a Nemzeti Választási Iroda elutasította arra hivatkozva, hogy az Összefogás Párt már benyújtott egy azonos tárgyú kérdést és abban még nem született jogerős döntés.

Molnár Péter, a KDNP miskolci elnöke úgy reagált: az Unió 28 tagállamából 13-ban korlátozzák valamilyen formában az üzletek vasárnapi nyitva tartását. A városi elnök szerint szükséges, hogy legyen egy olyan nap, amelyet a család minden tagja közösen tölthet el. Molnár Péter azzal zárja közleményét, hogy egy jól működő szociáldemokrata pártnak inkább támogatni kellene a KDNP javaslatát, nem ellenezni.