Demjén határában a Termál-völgyben 690 méter mélyről tör fel az ország legújabban feltárt, 68 Celsius-fokos gyógyvize, melyre alapozva készült el a közel tízhektáros területen 2007-ben a Demjéni Gyógyfürdő és Aquapark, 7 medencével. A víz gyógy- és rekreációs hatása miatt a régióban soha nem látott látogatószám növekedés történt.
– A beruházásokat megelőzően kérdőíves felméréssel, több száz vendéggel folytatott beszélgetést követően képet kaptunk arról, hogy milyen szolgáltatásfejlesztéseket látnának szívesen a Termál Völgybe látogató vendégek a következő években – mondta Rácz József, a Demjén Termálfürdő Kft. képviseletében, aki hozzátette: a tulajdonosok azonnal tudták, hogy ebbe bele kell vágniuk. A természet adta lehetőségeket kihasználva egy hegybe vájt, most átadásra kerülő barlangfürdő a régióban egy olyan turisztikai attrakció, amely további százezreket csábít majd az egri borvidékre, nemzeti parkokba, a turizmus minden területére, növelve ezzel a régió gazdasági teljesítményét.

A beruházást hitelből és önerőből, illetve az Európai Unió és a Magyar Állam által biztosított támogatásból végezte a Demjén Termál Fürdő Kft. A tervek megvalósítására uniós pályázaton a 2012 decemberében átadott hotel megépítésére több mint 267 millió forint, a barlangfürdő megvalósítására pedig 500 millió forint vissza nem térítendő forrást nyert a beruházó.
760 méter a Barlangfürdő teljes hossza, ezekhez csatlakozik a hegybe süllyesztett 24 m átmérőjű és 25 m mély csúszda torony, a 133 m hosszú sodrópatak, só barlang, 10 kezelő szoba, gyermek medencékkel, és egy olyan medence, ami a mozgássérültek igényeit elégítik ki, továbbá megvalósult a vízi bár, magyaros étterem és török kávéház is. A barlangban az élmények mellett a pihenés örömét, a gyógyulás esélyét is kínálják, hiszen vannak olyan elszeparált részei, melyek az élményforgatag zavaró zajos elemeit kizárják. S talán a legnagyobb élményt nyújtó elem: a barlang tetején lesz a kiinduló pontja annak a több pályás fotocellás, 550 méter hosszú óriáscsúszdának, mely 25 méter mélyen érkezik a föld alatt lévő medencékhez. S nem elhanyagolható tény az sem, hogy mint ahogyan a Gyógyfürdőben, a Cascade Hotel wellness részlegében, így a Barlangfürdőben is, saját kútból, mindennap frissen töltött gyógyvizes medencékkel is várják majd a látogatókat.

A projektzáró rendezvénnyel egybekötött sajtótájékoztatón Seszták Miklós, fejlesztési miniszter, mint az esemény díszvendége méltatta a beruházást, majd Nyitrai Zsolt, Demjén országgyűlési képviselője kiemelte: nagyon örül a fejlesztésnek, úgy gondolja nem csak a fürdőnek fogja meghozni a nagyobb hírnevet, hanem a térségnek is előnyére válik a már üzemelő szálloda és a most megépült barlangfürdő.
Fodor Géza, Demjén polgármestere ezt azzal egészítette ki, hogy a fürdő, a vízi élmények komoly vonzerőt jelentenek a vendégek részére, s bízik benne, hogy az egy egyedi barlangfürdő nyújtotta szolgáltatással gazdagított Völgy pedig hosszú tartózkodási idővel, kimagaslóan vonzó célpont lehet a hazai és külföldi vendégeknek egyaránt.