Ugrás a tartalomra

Újraindulhat a diósgyőri kohászat

Létrehozva
Új szakaszába lépett a sokak által várt diósgyőri fejlesztés. Ács András, a Miskolc Steel Mills projektigazgatója bejelentette, hogy csütörtökön hatályba lépett az az EXIM Bankkal kötött szerződés, amely forrást biztosít a Miskolc Steel Mills miniacélmű megépítéséhez.
Nem

 

acelmu_140328_ja_748.jpg

A tavaszi projektnyitó helyszíne. Fotó: Juhász Ákos

Tavaly márciusban tartották ennek projektindító rendezvényét, azóta dolgozott a cég menedzsmentje a beruházáshoz szükséges források megteremtésén. Azóta megszerezték a bontási és az építési engedélyt, rendelkeznek környezethasználati engedéllyel, és valamennyi szükséges feltétellel ahhoz, hogy elindulhasson a munka a Diósgyőri Ipari Park területén.

acelmu_140328_ja_752.jpg

Új időszámítás indulhat az acélgyártás életében Diósgyőrben

Először a bontási munkák kezdődnek majd március elején, utána kezdődhet az acélmű 35 méter magas üzemcsarnokának és a kiszolgáló többi épületnek az építése. A beruházás megvalósítására 24 hónap áll majd rendelkezésre, és a tervek szerint 2017 márciusában meg is indulhat a termelés a több mint 300 embernek munkát adó, új diósgyőri kohászati üzemben.