
- A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtal együttműködve, a katasztrófavédelmi állomány új típusú rendészeti alapképzése alapján készíti fel a tűzoltószakképzésre jelentkező fiatalokat – tájékoztatott Dojcsák Dávid megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
Mint megtudtuk, idén huszonegy leendő tűzoltó kezdi meg tanulmányait. Ők a képzés első két hónapját a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában töltik, majd a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban folytatják tanulmányaikat. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből tíz, Heves és Hajdú-Bihar megyéből öt, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből egy tanuló érkezett.

A képzés első napján Bagi István rendőr ezredes, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője szólt a leendő hivatásosokhoz. A hivatástudat és a felkészülés fontossága mellett arra hívta fel az újoncok figyelmét, hogy az egyéni teljesítményen túl a fegyelmezett és alázatos csapatmunka is kiemelkedő jelentőséggel bír, amely a sikeres beavatkozás alapja.