Ugrás a tartalomra

A FreshFabrik frontembere hazatér

Létrehozva
A címbéli állítás igaz, a FreshFabrik frontembere hazalátogat – bár Oláh Szabolcs valójában soha nem hagyta el Miskolcot, ma is miskolcinak tartja magát. Március 26-án viszont teljes valójában itt lesz: beszélgetésre várja a régi és új barátokat.

A zenei élet központja Budapest, így a Fonogram Díjas és duplaplatina-lemezes dalszerző-szövegíró, zenei producer az utóbbi években ott építette karrierjét. Sikerét nemcsak a díjak jelzik, de sorolhatunk neveket is. A FreshFabrik mellett frontembere az Arcangeli Zenész Társulatnak. Szerzőként dolgozott többek között Rúzsa Magdival, Puskás Petivel, a Freezerrel, a hangszerelés vagy zenei produceri munka pedig Varga Ferihez és Balássy Bettyhez, Krisz Rudolfhoz, Dobrády Ákoshoz, Szikora Róberthez is köti.

olah_szabolcs_freshfabrik.jpg

Most azért látogat haza, hogy találkozzon régi ismerősökkel, vagy olyan új barátokkal, akik esetleg csak munkáin keresztül ismerik. A március 26-án, csütörtökön délután 5 órakor, a Szabó Lőrinc Könyvtárban kezdődő beszélgetésen szó lesz arról is, mire emlékszik a legszívesebben Miskolcból, mi köti most ide – és természetesen a karrierjéről, és arról a nagyon sokféle munkáról, ami most kitölti az idejét.