Október 25-én a fővárosba utazott a DIMÁVAG, a Nehézszerszámgépgyár és az egyetem közös küldöttsége – amelyet elkísért Földvári Rudolf, a megyei pártbizottság első titkára is. A delegációt Nagy Imre miniszterelnök fogadta, aki elismerte a DIMÁVAG 21 pontos követelését. Távollétükben hatalmas felvonulás színhelye lett Miskolc. Több tízezres tömeg hullámzott a város utcáin, majd az egyetemvárosban tartottak nagygyűlést, amelyen sztrájkbizottságot választottak. Elnökévé Rozgonyi Ernőt, helyetteseivé Papp Miklóst (DIMÁVAG), Jekkel Bélát (megyei tanács) és Horváth Gyulát (egyetem) választották.
A forradalom saját szolgálatába állította a „médiát”, az Észak-Magyarország kiadóját és a Borsodi Rádiót. Október 26-án reggel több ezres tömeg vonult a városi, majd a megyei rendőrkapitányság elé, a letartóztatottak szabadon engedését követelve. Az emberek megrohamozták a kapukat, válaszul sortűz dördült. Összesen 16 halálos áldozat lett, sokan megsebesültek. A tömeg előbb elmenekült, később azonban visszatért. Megostromolta az épületet, a népharagnak október 26-án, illetve 27-én összesen hét személy (rendőrök, ÁVH-sok és egy civil) áldozata volt. Az események hatására a megyei munkástanács vezetőinek egy része elmenekült, csupán Nagy Attila és Papp Miklós maradt a helyén, akik az egyetemi diákparlamenttel, az üzemekkel, a rendőrség és a honvédség képviselőivel együttműködve hozzáláttak a nemzetőrség megszervezéséhez. Egy-két nap alatt sikerült visszaállítani a közrendet. Megkezdődött a pártok szervezése, létrejött az SzDP, a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt intézőbizottsága, jelentős tevékenységet azonban már nem tudtak kifejteni.
Október 31-én tartotta alakuló ülését a Miskolci Nemzeti Bizottság, amely a forradalmi napokban Miskolc vezető szervezete lett. Elnökéül Gálffy Imrét választották, aki 1945 és 1947 között Miskolc polgármestere is volt. A Miskolci Nemzeti Bizottság november 3-án tartotta utolsó ülését, amelyen határozatot hozott az üzemek kommunista vezetőinek leváltásáról. A novemberben bevonuló szovjet csapatokat Mezőkövesd előtt a forradalmárok megpróbálták feltartóztatni, sikertelenül. Rövid életű volt az egyetem területén szervezett fegyveres ellenállás is. A szovjet csapatok árnyékában hatalomra került Kádár-kormány véresen megtorolta a forradalmat. Miskolcon két tömeges pert indítottak el. Az egyikben első fokon 14, másodfokon 7 embert ítéltek halálra.
Balázs Gézát, G. Tóth Lászlót, Szász Zoltánt, Komjáti Ferencet, Sikó Dezsőt és Nagy Zoltánt 1957. július 20-án, Lengyel Lászlót 1957. szeptember 5-én végezték ki, Budapesten. A másik perben, amelyet Szarka József és társai ellen folytattak halálbüntetés kiszabására nem került már sor, a vádlottak közül többeket felmentettek, másokat 2 évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek. 1956 után Miskolcon és a megyében közel 900 ember került bíróság elé, közülük 18-at végeztek ki. Több mint 100 embert ítéltek tíz évnél hosszabb börtönre. A bosszú és a leszámolás 1961-ig tartott.