
A 20. századi magyar rajzművészet megújítójának is nevezett Szalay Lajos Tarnabodon és Miskolcon gyermekeskedett, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1946-ban Párizsba utazott, innen rövidesen Argentínába emigrált, a tucumáni egyetemen, majd a Buenos Aires-i képzőművészeti főiskolán tanított. Grafikusként hamar nagy hírnévre tett szert, több rajzalbuma is megjelent. Azt írták róla, hogy az argentin rajzművészetnek két korszaka van: a Szalay előtti és a Szalay utáni.

1960-ban családjával együtt az USA-ba költözött. Itt készült világhíres Genezis című albuma. Első hazai önálló kiállítása 1972-ben volt. Ezután hazalátogatásai sűrűsödni kezdtek, gyakran töltött hosszabb-rövidebb időt Budapesten, de főleg Miskolcon.

A Szalay-házaspár 1988-ban költözött végleg haza: Miskolcon, a Hunyadi u. 4. szám alatt kaptak tanácsi lakást Miskolc városától. 1992-ben a város ugyanabban az utcában, a 12. szám alatti ún. Petró-házban önálló kiállítóhelyet biztosított munkái számára. 1993-ban Miskolc díszpolgára lett. 1995-ben hunyt el, a Szentpéteri kapui temetőben nyugszik.

A szerdai beszélgetés résztvevői - Dusza Éva a Miskolci Galéria nyugalmazott igazgatója, Litwin József iparművész, Nagy Róbert műgyűjtő valamint Kákóczki András művészettörténész – felidézték Szalay Lajos miskolci éveit, s elemezték, miképpen van jelen munkássága a ma Miskolcának kulturális, művészeti közgondolkodásában.