Ugrás a tartalomra

Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is

Létrehozva
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Miskolci Termelői Nap évek óta népszerű találkozóhely és mostanra bevált új helyszíne, a Városház tér, ahol október 18-án, vasárnap sem csak a minőségi termékek közül válogathattak a piacozók, hanem megismerhették személyesen a portékák készítőit is. A jó hangulat megteremtésében az utcazene segített.

A rendezvény a tudatos vásárlást népszerűsíti, miközben lehetőséget teremt a helyi őstermelőknek a megjelenésre. Törekszik az idénytermékek felvonultatására, de az újdonságok megjelenítésére egyaránt és persze megtalálhatók a már jól bevált árucikkek.

Kép
Miskolci Termelői Nap
Fotók: Mocsári László

Kaphatók voltak most is a legkülönfélébb hentestermékek, sajtok, tészták, befőttek, szószok, mézek, szörpök, gyümölcsök, borok, kézműves sörök és minden, mi szem-szájnak ingere. Idényterményként és újdonságként a sütőtök, illetve a cukrászsütemények között a torta tűnt fel a színen. Viszont, ha valaki kevésbé volt éhes, vagy szomjas, vásárolhatott kézzel készített apró díszeket és viaszgyertyákat is.

Akik vasárnap a Miskolci Termelői Napot választották a jól megszokott hangulatot és minőséget kapták, egy szép őszi vasárnapon a belváros szívében.

Kép
Miskolci Termelői Nap

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?