Ugrás a tartalomra

Hallgatói, doktorjelöltjei számára is személyes példát mutat

Létrehozva
Herman Ottó tudományos díjat vehetett át a város napján Dr. Prugberger Tamás professzor.

prugberger_tamas_160427_fkcs_2.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

     Professzor Dr. Prugberger Tamás egyetemi tanulmányait 1955-1959. között a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte, ahol már bekapcsolódott a kar tudományos életébe. 1962-ben jogi szakvizsgát tett. 1974-ben megvédte a „Tagsági megállapodások a szövetkezetekben” című kandidátusi értekezését.

1972-1976. között a pécsi jogi kar oktatója. 1977-1990. között a budapesti Szövetkezeti Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, majd tudományos tanácsadója. 1988-1991. között a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense a Munka- és Agrárjogi Tanszékén. A munka-, a társadalombiztosítási- és az agrárjog előadója. 1991-től egyetemi tanárként irányítja a rendszerváltás átalakuló félben lévő munka- és szociális jogának, szövetkezeti- és földjogának oktatását, kutatását. Élénk nemzetközi kapcsolatokat ápol a trieri, a göttingeni egyetemekkel, számos hazai és nemzetközi konferencia elismert előadója. 1995. év júliusától további foglalkoztatású egyetemi tanárként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen segítette az újjáalakuló debreceni jogászoktatás megszervezését.

prugberger_tamas_160427_fkcs_7.jpg

Munkássága során – korát megelőzően – felismerte, hogy az 1990-es rendszerváltás alapvető hatással lesz az ország foglalkoztatási, illetve társadalombiztosítási helyzetére, ezért különös szorgalommal foglalkozott e jogterületek tudományos vizsgálatával, az oktatás átalakításával, a középpontba a „munkavállalót”, a „biztosítottat” helyezve. Munkássága során kiemelt figyelmet fordít az oktatói, illetve tudományos élet utánpótlásának nevelésére. Miskolci munkásságának kezdetétől támogatja és segíti a Tudományos Diákkör tevékenységét, aktív részese a kar tudományos továbbképző tevékenységének.

A megalakuló doktori iskola belső tagjaként nagy hangsúlyt fektet a fiatal jogászok PhD képzésére. Munkásságát több száz önálló könyv és közlemény, megszámlálhatatlan konferencia-előadás, valamint számos – a jogélet minden területén alkotó és tevékenykedő – hálás tanítvány fémjelzi. Mindig igyekezett hallgatói, doktorjelöltjei számára példát mutatni. Mindez nem merült ki a szükséges ismeretanyag átadásában, hanem személyes példájával mutatott és mutat utat a felnövekvő generációk számára. Munkássága során mindvégig felemelte szavát a hátrányos helyzetűekért: különös figyelmet fordított a joghátrányba került munkavállalók vagy a Bokros - csomag által ellehetetlenített családok jogi megsegítésére. Kiemelten kezeli a Kárpát-medencei magyarság jogi egyesítését: a kar professzorai közül szinte egyedüliként segítette és támogatta a 2004-es állampolgársági népszavazás ügyét. A Professzorok Batthyányi Körének aktív tagjaként rendszeresen véleményt nyilvánít hazánk meghatározó sorskérdéseiről.