Ugrás a tartalomra

Együtt a hitben – ökumenikus keresztény interaktív előadások

Létrehozva
Ökumenikus keresztény interaktív előadásokra várta az érdeklődőket pénteken délután a Fráter György Katolikus Gimnáziumba a Miskolci Morus Egyesület.

okumenikus_160520_fkcs_2.jpg

A rendezvény keretében a katolikus, evangélikus és református egyház egy-egy képviselője, moderátor közreműködésével gyakorlatilag kerekasztal beszélgetést folytatott, bevonva a közönséget is. Az „együtt a hitben” összefoglaló címet viselő előadások többnyire a keresztény fiatalokról, fiatalokhoz szóltak, de szinte minden korosztályra vonatkoztak, hiszen a keresztény szemléletmód, az emberi kapcsolatok - barátság, szerelem, család - témáit érintették.

okumenikus_160520_fkcs_5.jpg

A kerekasztal beszélgetés résztvevői, illetve az előadók Asztalos Richárd evangélikus lelkész, Mike Martin református lelkész, és Skublics Máté római katolikus lelkész voltak. A rendezvény moderátora Molnár András, a Szent István rádió szerkesztő-riportere volt. díszvendégként jelen volt Orosz Atanáz görögkatolikus megyéspüspök, és Lóczi Tamás, a Fráter György Gimnázium igazgatója.

okumenikus_160520_fkcs_4.jpg