
Társy József a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kabinetfőnöke jelentős közigazgatási tapasztalattal rendelkezik önkormányzati, területi államigazgatási, minisztériumi szinten, rangos elismerések birtokosa.
1999 és 2002 között az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Észak-Magyarországi Regionális Irodájának vezetőjeként ellátta a régió – ezen belül Miskolc Megyei Jogú Város – oktatásirányítását, az adott törvényi feladat-ellátási elemekben. 2003 és 2008 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és szakképzési szakigazgatójaként irányította a Kamara ez irányú releváns feladatvégzését, segítette és támogatta Miskolc Megyei Jogú Város fenntartói-tanügyigazgatási tevékenységét. 2011-től a Kormányhivatal kabinetfőnökeként operatív feladatokat lát el a megye – ezen belül döntően Miskolc Megyei Jogú Város – nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásainak realizálásában.

Jelentős tevékenységet folytat annak érdekében, hogy Miskolc korábbi és új ipari területein a befektetők számára a fejlesztéseikhez a leginkább gyors és minden tekintetben megfelelő engedélyezési folyamatok kerüljenek megvalósításra. 2015-ben részt vett Miskolc Megyei Jogú Város Oktatási Koncepciójának elkészítésében. A mai napig is ellát vendégoktatói feladatokat felsőoktatási intézményekben - így a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, az Eszterházy Károly Főiskolán.

Több régiós, illetve megyei szervezetnek volt, és jelenleg is tagja – ezek közé tartozik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Regionális Fejlesztési Tanács, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság. Főként a közoktatás, valamint a szakképzés területén írt és publikált tanulmányokat, cikkeket. Szerkesztője és sok fejezet tekintetében szerzője a Borsod-Abaúj-Zemplén megye „A hátrányos helyzetben élők társadalmi felzárkóztatását, mobilitását elősegítő stratégiája” című dokumentumnak. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, 2012-ben Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült. 2014-ben, a köztisztviselői nap alkalmából rendezett gálaesten Az Év Kormánytisztviselője elismerést vehette át dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkártól, és Demeter Ervin Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízottól.