Ugrás a tartalomra

Néhány eredmény a 69. cannes-i filmfesztiválról

Létrehozva
Lehúzták Sean Penn The Last Face című filmjét, amelyet pénteken mutattak be a 69. cannes-i fesztiválon. Jim Jarmusch Paterson című filmjének kutyaszereplője viszont Palm Dog-díjat (Kutya Pálma-díjat) kapott.

filmfesztival.jpg

Forrás: thefilmstage.com

Miközben megkezdődött a díjkiosztó előtti visszaszámlálás a világ egyik legrangosabb filmes találkozóján, az utolsó előtti versenynapon az újságírók által egyik nagyon várt visszatérő vendég legújabb alkotását mutatták be. Sean Penn 1997-ben a legjobb férfi alakítás díjával térhetett haza Cannes-ból az Életem szerelme című filmben nyújtott játékáért, 2008-ban pedig a zsűri elnöke volt. Az amerikai színész a 2007-ben forgatott Út a vadonba című filmje óta rendszeresen rendez is, a The Last Face az ötödik filmje. 

A humanista és naiv melodráma főszereplői egy spanyol humanitárius orvos és egy segélyszervezet dél-afrikai, szintén orvos vezetője, akik a 2003-as libériai polgárháborúban egy misszió során szenvedélyesen egymásba szeretnek, majd eltávolodnak egymástól, amikor a sok rettenet láttán a nő úgy érzi, hogy a segítségük semmit nem ér, a férfi viszont folytatni kívánja a háborús missziókat. 

A párt a dél-afrikai Charlize Theron és a spanyol Javier Bardem alakítják, kollegáikat a francia Jean Reno és Adele Exarchopoulos játsszák. A színészként kétszeres Oscar-díjas Sean Penn - aki jól ismert politikai állásfoglalásairól és humanitárius elköteleződéséről - a pár történetét és válságát úgy meséli el, hogy a szerelemi jeleneteket kegyetlen háborús képekkel vegyíti, gyerekkatonákkal, súlyos sebesültekkel, menekültekkel és tömegmészárlásokkal, de mindeközben a néző semmit nem tud meg a konkrét politikai helyzetről Libériában.

Az idei erős mezőnyben még nem történt akkora bukás, mint a péntek reggeli sajtóvetítésen, amelynek végén annyira huhogtak a nézők, hogy egy Twitter-bejegyzés szerint „még az űrben is lehetett hallani”. A francia Le Figaro szerint az alkotás egyértelműen az idei válogatás leggyengébb filmje, és Sean Penn botrányos melodrámát forgatott. A Télérama francia kulturális hetilap szerint groteszkre sikeredett az alkotás. Az amerikai Indiewire szerint Sean Penn élete legrosszabb filmjével állt elő.

– Befejeztem a filmet, nem tudok sokat hozzátenni a vitához – mondta az esti bemutató előtti sajtótájékoztatón Sean Penn. – Vállalom a filmemet és mindenkinek joga van azt gondolni róla, amit akar – tette hozzá.

dijazott_kutya.jpg

Forrás: nofilmschool.com

Jim Jarmusch amerikai rendező azonban aratott Paterson című filmjével. Kutyaszereplője, a Marvint alakító Nellie ugyanis megkapta a legjobb kutyaalakításért járó Palm Dog-díjat. A kutyaszereplő néhány hónappal ezelőtt elpusztult, így posztumusz kapta meg a díjat. Elsősorban kifejező mimikájával győzte meg az angolszász kritikusokat. 

A Cannes-ban visszatérő vendégnek számító 63 éves amerikai rendező Paterson című alkotása egy harmóniában élő fiatal pár, a szabadidejében verseket író buszsofőr és háztartásbeli felesége, valamint kutyájuk banális hétköznapjait ódaszerűen dolgozza fel.

– A kutya nagyon tehetségesen improvizált. Olyan kutya volt, aki kiválóan írta meg a saját szerepét – mondta Jim Jarmusch a film bemutatója előtti sajtótájékoztatón Cannes-ban. 

Miután Nellie már nem él, egy hozzá hasonló kutya helyettesítette őt a fotózáson. A 2001 óta létező Palm Dog-díjat, amelyet a mustra fődíja, az Arany Pálma (Palme d'or) előtti tisztelet jeleként alapítottak, egy angolszász filmkritikusokból álló bizottság ítéli oda a seregszemle nem hivatalos programrészeként. A cannes-i fesztivál díjkiosztó ünnepségét vasárnap este tartják.