Ugrás a tartalomra

Régészkedés és izgalmas tárlatok a Régészet napján

Létrehozva
A Régészet napján Diósgyőrben, a várárokban izgalmas felfedezéseket tehetnek a régészeti feltárások bemutatását és egyéb kiegészítő programokat is kínáló rendezvényre látogatók.

       A Herman Ottó Múzeum régészei által szervezett program első napján, május 27-én 9-16 óra között iskolások számára mutatják be a diósgyőri várárokban jelenleg is folyó régészeti feltárást. A gyerekek rövid bevezetést kapnak a vár és a vár feltárásának történetébe, majd kipróbálhatják a lelőhely-felderítés módszereit és közelről is megismerhetik az előkerült leletanyagot.

A foglalkozás végén drónnal légifotót készítenek a csoportról.

regeszet_napja_plakat.jpg

A rendezvény második napján családi programot kínálnak a szervezők, amelynek keretében az érdeklődők többféle középkori mesterséget is kipróbálhatnak. A nap végére a bemutatók után pedig fény derülhet arra is, hogy a régészek honnan tudják, hol kell ásni?

A Régészet napja várárokban zajló programjai ingyenesek. A foglalkozáson való részvételhez előzetes regisztráció szükséges emailben vagy telefonon! Elérhetőségek: regeszet.hermuz@gmail.com; 46/560-178 (Nagy Borbála).

A Herman Ottó Múzeum régészeti kiállításai, az Elit alakulat és a Más/Világ, melyek a Papszeri öreg kiállítási épületben láthatók, a Régészet napján, május 27-én és 28-án 50 százalékos kedvezménnyel látogathatók.