Az eddigi alapilletményből, valamint kiegészítésekből és pótlékokból álló bért felváltja az előmeneteli fokozathoz tartozó sáv alsó és felső határa között meghatározott bér. A besorolás függ az iskolai végzettségtől, és az állami közigazgatásban eltöltött évek számától.
Változik az állami tisztviselők előmeneteli rendszere is: egy általános és egy kiemelt ügyintézői osztályba, azon belül pedig több fokozatba lesznek besorolhatók. A változás több mint ezer közigazgatásban dolgozót érint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
– A járási hivatalban dolgozókat érinti, ez több mint 1500 ember – ismertette Demeter Ervin megyei kormánymegbízott. – Az állami tisztviselők életpályát kapnak július elsejétől. Első lépésben a járási hivatalban dolgozók, ami azt jelenti, hogy 30-50 százalék közötti –attól függően, hogy jelenleg hol tart a bérük – emelkedésben részesülnek első lépésként.