Ugrás a tartalomra

Útnak indították a világ legnagyobb hajóját

Létrehozva
Egy idilli kisváros képére emlékeztet a fedélzete. Mondjuk, annak kicsit zsúfolt.

A Harmony of the Seas, azaz a Tengerek harmóniája névre keresztelt hajó egy igazi úszó üdülőparadicsom. Első útja Southamptontól Rotterdamig vezetett. A hatalmas tengerjáró majdnem 70 méter széles és több mint 350 méter hosszú. Így hosszúsága 50 méterrel meghaladja az Eiffel-torony magasságát.

Összesen több mint 8500 ember fér el a fedélzetén, a befogadható 6780 utas 2747 luxuskabinban pihenhet. A Harmony of the Seas több mint 1 milliárd dollárból épült meg, a költségvetésben elsődleges szempont volt a kényelem.

A 18 fedélzeten 23 medence, 42 bár, egy színház, egy fürdő, egy bevásárló központ és még egy jégpálya is helyet kapott.

A hajó a világ legmagasabb tengeren úszó csúszdájával rendelkezik, amely 10 emeletnyi magas.

Több medencében is ki lehet próbálni a hullámfürdőzést.

Forrás: 

A hajó több mint 60 méter magas, a szobákhoz virtuális erkély csatlakozik, ahonnan a célállomást láthatja az utas valós időben.

A hajó középpontja a Central Park, egy trópusi kert, amelyben több mint 10.000 növényt és 50 fát ültettek.

A Harmony of the Seas európai utakra indul a nyáron, majd ősszel érkezik vissza Floridába.

Természetesen egy hatalmas edzőterem sem hiányozhat a fedélzetről.

A hajó hatalmas, az ár azonban nem horribilis: egy hét éjszakás út egy személyre 1125 dollárnál kezdődik, nagyjából 315.000 forintnak felel meg.