
Gondol Gyuláné tanítói pályáját 1982-ben lakóhelye általános iskolájában kezdte, így egykori tanítói és tanárai a kollégái lettek. Pályakezdő éveiben 3. és 4. évfolyamokon tanítói és osztályfőnöki feladatokat kapott. Első bemutató óráját 1984-ben minisztériumi szakember előtt tartotta. Táborai alatt megtapasztalta, hogy milyen óriási felelősség 14-20 gyerekre vigyázni. 1983-1985 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kis Matematikusok Baráti körének volt tagja, aminek köszönhetően neves matematika professzorok előadásait hallgatta.
A falusi tanítványok hátrányos helyzetét kulturális rendezvényekkel igyekezett kompenzálni. Író-olvasó találkozók, kiállítások, zenei fesztiválok szervezését segítette. Nyitott volt az új tanulási-tanítási módszerek iránt. Elvégezte a Zsolnai József nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelés programjának felkészítő tanfolyamait. A kistelepülés ifjúságának kulturális életét szervezte. Baráti kapcsolatot építettek ki Csehszlovákia több településének általános iskoláival, és nyári cseretáborozásokat szervezett.

1990 nyarán Miskolc Komlóstetői Általános Iskolájába került. A város lehetőséget biztosított a nyelvi, irodalmi és kommunikációs program, mint alternatív tanterv alkalmazására, megbízták a program beindításával. Elkezdődött munkaközösség vezetői beosztása, 16 éven át igyekezett összefogni az alsós tanítók szakmai és napközis munkáját. Városi bemutató órákat tartott a nyelvi program módszertana szerint. Iskolája 16 éven át képviselte a városban a nyelvi program oktatását. Két alkalommal is eljutottak Törökbálintra az Értékközvetítő és Képességfejlesztő Iskolába, ahol módszertani bemutató órákat tekintettek meg. 2002-2004. között tagja volt az intézményi minőségbiztosítási rendszer csoportjának.
Lehetősége nyílt elvégezni a szociálpedagógiai szakot is. 2013-tól erkölcstant tanít első, második, harmadik és ötödik évfolyamokon. 2015-ben iskolájuk elnyerte az ÖKO-iskola címet. Feladatot vállal a „Magyar vagyok határtalanul” rajzpályázatok nyertes tanulóinak nyári alkotótáboraiban, városi kommunikációs versenyt szervez kolléganőivel a 3. és 4. évfolyamon. Tanítványait rendszeresen felkészíti a házi és városi magyar versenyekre. Intézményükben 1997-től a mai napig minden évben hagyományként rendezik meg az Idősek Karácsonyát. A rendezvény alapításától kezdve részt vesz a műsorok összeállításában, az ünnepség koordinálásában. Tanítói pályáján folyamatosan osztályfőnöki feladatokat lát el.